Menü
Bemutatkozás

 

CÉGISMERTETŐ

A cég alapadatai: az 1990. évi V. törvény alapján működő egyéni vállalkozás, ebből adódóan NAGY JÓZSEF néven működik.

Székhely, Telephely: 4030 Debrecen, Keleti Ipartelep utca 5.

 

A cég Budapesttől 220 km távolságra, Hajdú-Bihar megye székhelyén Debrecenben működik, annak közigazgatási határán belül, a Diószegi út mellett, iparövezetben.

 Átlag 14 -16 alkalmazottal végezzük a munkánkat. Teljesen közművesített, több vonalas telefon, 6 db mobiltelefon elérhetőség,  fax és internet kapcsolattal.

A cég 1990. május 31. napján alakult családi vállalkozási jelleggel, kifejezetten nemzetközi közúti árú szállítás végzésére. Tulajdonjoga jelenleg is 100 %-ban az alapító személy kezében van. A fuvarozást 1997. évtől párhuzamosan működtettük a  MAN SZERVIZ-zel együtt egészen 2000. év végéig. Ekkor a teherfuvarozást megszüntettük és attól kezdve csak a SZERVIZ működött tovább. 2004.-ben átadásra került új, korszerű, minden igényt kielégítő, 3 szerelőaknás  szerviz és iroda épületünk.

Ügyfeleinknek nagy előnyt jelent, hogy a megrendelt alkatrész egy napon, de maximum két napon belül a rendelkezésünkre áll.

2007.-ben pedig újra bővítettük tevékenységünket, és vizsgabázist alakítottunk ki, ahol havi 200-300 db jármű műszaki vizsgáztatása zajlik.

Szerelőink folyamatos után képzésben vesznek részt a MAN Szerviz Dunaharaszti  szervezésén keresztül. Úgyhogy szerelőink naprakészek a legújabb technika ismeretében is. Az itt megszerzett ismeretek garantálják azt, hogy a szervizünkben nyújtott szolgáltatások megfelelnek minden tekintetben az Európai Uniós elvárásoknak, valamint az ISO követelményeknek.

Cégünk kiadásait az eddigiek során teljes egészében bevételeiből fedezte, a fejlesztésekhez hitelt nem vett igénybe.

Távlati tervünk, hogy továbbra is ezen az úton szeretnénk tovább haladni céljaink elérésben.

 

 

Nagy József

tulajdonos